Szőke kislány ült a szökőkút szélen. Rövid szoknyácskáját felhúzva lóbálta lábait a hűs vízben. Göndör hajába arany sugarait fonta a Nap.
-Szia. -köszönt rá halkan a fiú.
-Szia! -kiáltott fel a kislány pajtása láttán. -Nem is hallottam ahogy jössz. Pedig már nagyon vártalak. Megyünk pancsolni? Mi bajod? -hervadt le a mosoly a kislány arcáról a fiú mély, barna szemeibe pillantva.
-Tudod, -kezdte a fiú és láthatóan zavarba jött, -nekem azt mondták, hogy már túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy együtt csavarogjunk.
-De miért? Hisz nem tettünk semmi rosszat.-kerekedett el a kislány szeme.
-Nem tudom. -mondta a fiú és tehetetlenségében beletúrt a hajába. -Ma reggel mondta apám és nagyon szigorú volt. És te is tudod milyen mikor szigorú. -tárta szét karjait.
A kislány rémülten ugrott talpra.
-Akkor nem is lehetünk többé barátok?
A fiú nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. A beálló csendben egyre nőtt a feszültség.
-Hülye vagy! -kiáltott fel hirtelen a lányka és könnyekkel teli szemekkel elszaladt. A fiú mélyet sóhajtva figyelte legkedvesebb pajtása távolodó alakját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése