Zötykölődés

-Istenem, még két óra!-gondolta, amint kinézett a maszatos ablakon. A vonat ráérősen zötyögött végig a tájon. Nagy füstfellegek jelezték útját, amint a dombokon fel-le tekergőzött.
Még két óra míg hazaérnek. Hetente kétszer tették meg az öt órás utat a legközelebbi nagy városba. A piacon adták el a kézzel készített gyöngyöket, kis faszobrokat, szőtteseket. Nem volt nagy kereset, de mégis kiegészítette amit a férje a bányában kapott. Nyáron jobban ment az üzlet. Turistacsoportok jöttek megcsodálni a város több-száz éves épületeit, és mindig bejöttek a piacra. Irigységgel vegyes csodálattal nézte mindig a turistákat. Furcsa, bolondos embereknek tartotta őket.
Lassan változott a táj, települések jelentek meg. A lebukni készülő nap utolsó sugarai ragyogták be őket. Eszébe jutott, hogy alig evett valamit egész nap. A lábainál levő nagy letakart kosárból kendőbe csavart cipót húzott elő. Egy mozgóárustól vette ahogy ültek fel a vonatra. Még langyos volt, és a kendőn keresztül is érezte illatát. Oldalra pillantott, ahol az anyja szunyókált. Egy fél percig tűnődött, hogy felköltse-e, majd mégis finoman megérintette.
-Mamó! Tessék, egyél.
Az öregasszony pislogott kettőt, megigazította kendőjét, majd elvette a feléje nyújtott karéjt, és fogatlan szájával lassan majszolni kezdte.
Szótlanul ettek. A kenyér minden falattal új erőt öntött beléjük. Megnyugtató volt és megszelídítette a gondolatokat. Az öregasszony inkább érezte, mint látta lánya mozdulatát, ahogy az a hasához nyúlt és álmodozó szemmel megsimogatta. Elkapta lánya pillantását, és hosszan nézett a szemébe. A fiatalasszony halványan elmosolyodott. Nem bántotta anyja fejcsóválása. Nem szólt még neki, még nem látszott rajta. Jól emlékezett, hogy milyen örömbe borult a szíve mikor kiderült. S mikor rágondolt, elfelejtett mindent. Elfelejtette, hogy még csak 28 éves, de már negyvennek látszik, hogy nap mint nap küzdelem az élet. Hogy sokszor fáznak, vagy beázik olykor a tető, és nem mindig van friss víz vagy meleg étel. De ott van a férje, és a gyerekek. Igen, ők mindent megérnek.
Kiegyenesítette a derekát, és hátrasimítva a haját, megfogta az anyja kezét.
-Már csak két óra, és otthon vagyunk!

Játék a tűzzel

Holdfényben

Hirtelen riadt fel a nagy fényességtől az éjszaka közepén. A telehold besütött az ablakon és elárasztotta a szobát ahol aludtak. Ahogy nyitott szemekkel bámulta a plafont, felsejlettek benne a néhány órával azelőtt átélt csodálatos élmény utórezgései. Behunyta a szemét, és hagyta, hogy érzékeit újra birtokba vegye a kellemes borzongás. Oldalra fordult, ahol felesége szuszogott békésen. Ebben a különös fényben még szebbnek látta. Könnyedén végighúzta kezét selymes bőrén, gyönyörű idomain. Göndör fürtjeit magához vonta és beletemetve arcát szívta magába az édes illatot.
Édesen fájó érzés nehezedett mellkasára amint a hátára feküdt, és mély sóhajt szakadt fel belőle.
-Micsoda boldogság! -gondolta. -Most lenne jó meghalni!-villant át az agyán. Elhessentve a gondolatot, szorosan hozzábújt feleségéhez. Talán el is szundított, mert egyre könnyebbnek érezte magát. Azt álmodta, hogy a hold sugarai behatoltak a bőrébe és szétáramlottak a véredényeiben. Bekerültek a sejtek közé, és fokozatosan megszüntették az elemi erőket amik összetartották őket. Teste teljesen légneművé vált, és szép lassan felemelkedett az ágy síkjából. Tudatállapota valahol az álom és ébrenlét közé rekedt. Melegséget érzett és átadta magát a lebegésnek. Talán kinyithatta a szemeit, mert úgy látta mintha felesége fölött lebegne. A nő megmoccant, és beletúrt csillogó hajába. Aprócska mosoly jelent meg a szája sarkába: - Endre! - suttogta alig hallhatóan. A férfi szürke ködön át, elbűvölve érzékelte a nőt. Ekkor fájdalmasan kijózanítóan eszmélt rá, hogy őt nem Endrének hívják. Ebben a pillanatban a hold kiszippantotta sugarát, magával rántva a férfit. Mély sötétség borult a szobára.

Találkozás

Szőke kislány ült a szökőkút szélen. Rövid szoknyácskáját felhúzva lóbálta lábait a hűs vízben. Göndör hajába arany sugarait fonta a Nap.
-Szia. -köszönt rá halkan a fiú.
-Szia! -kiáltott fel a kislány pajtása láttán. -Nem is hallottam ahogy jössz. Pedig már nagyon vártalak. Megyünk pancsolni? Mi bajod? -hervadt le a mosoly a kislány arcáról a fiú mély, barna szemeibe pillantva.
-Tudod, -kezdte a fiú és láthatóan zavarba jött, -nekem azt mondták, hogy már túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy együtt csavarogjunk.
-De miért? Hisz nem tettünk semmi rosszat.-kerekedett el a kislány szeme.
-Nem tudom. -mondta a fiú és tehetetlenségében beletúrt a hajába. -Ma reggel mondta apám és nagyon szigorú volt. És te is tudod milyen mikor szigorú. -tárta szét karjait.
A kislány rémülten ugrott talpra.
-Akkor nem is lehetünk többé barátok?
A fiú nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. A beálló csendben egyre nőtt a feszültség.
-Hülye vagy! -kiáltott fel hirtelen a lányka és könnyekkel teli szemekkel elszaladt. A fiú mélyet sóhajtva figyelte legkedvesebb pajtása távolodó alakját.

Szentháromság

A cigánylányt a templom előtti elnéptelenedett téren kapta el a zuhatag. De ő nem bánta. Karjait kitárta, és égre emelt arccal itta magába az életet adó esőt. Vékony blúza és szoknyája teljesen átázott, és testéhez tapadva, sejtetni engedte karcsú, és erősen vonzó vonásait.
Ahogy ott állt az esőben, egyszerre összecsapta tenyereit, és teste mozgásba lendült. Csípőjével lágy köröket írt le és érzékien csavargatta csuklóit. A háztetőkön kopogó vízcseppek dallamára dobogni kezdett a sarkával. Mintha szíve ritmusát verte volna ki, mely megadta a löketet izmainak. Tapsolt és dobbantott, őrült ritmusban forgott körbe, miközben minden porcikája remegett, mint egy szenvedélyes, forró szeretkezésben. Vad villámok cikáztak át az égbolton, és hangos dörgés rázta meg a tájat. Kéjjel telve hajlott meg a lány karcsú teste a dörgés hangjára, és végighúzta kezeit apró lábfején, vékony bokáján, formás combjain, fel egész az ágyékán és derekán keresztül, apró, hegyes melléig. Kisimította haját az arcából, és ahogy kiegyenesedett, egész lényét puha derengés vette körül.
A fiatal pap ziháló mellel húzódott vissza a résnyire tárt templomkaputól, ahol eddig földbe gyökerezve figyelte a jelenséget. Homlokát nekinyomta a templom hideg kőfalának. Vad rémület fogta el amint lüktető ágyéka robbanni készült. Remegő kézzel nyúlt a kapuhoz és hangos kattanással magára zárta a sötétséget.

A légy halála

Kabátban és sállal a nyakán ült le az asztalhoz és kinyitotta az újságot. A kocsmában neszezett a hajnal. Az esti tivornyák szaga, mint keserű szájíz, még ott lebegett a levegőben.
Egész belseje megremegett, amint szemeit az újság hasábjain végigfuttatta. Borostás állát vakargatva pásztázta a színes címsorokat. A betűk soha nem fedték fel előtte titkukat. Bezzeg a számok! Igen, a számokat szerette! Erőt merítve az előtte álló üvegből, tovább forgatta a lapokat. Szíve majdnem kiugrott ahogy az utolsó oldalon megtalálta amit keresett. Tágra nyílt szemekkel, aprólékosan nézte meg azt az egy sort. -Hah!-horkantott, majd keserűen kiköpött a piszkos padlóra. Egy szám! Egyetlen nyavalyás szám! Utolsó pénzét tette fel erre a lottószelvényre. Összegöngyölte a napilapot és mérgesen a pecsétes abroszra vágta, majd hangos szuszogás közepette kicsoszogott a néptelen utcára.
Az újság nehéz hasábjai alatt egy légy idegrendszere küldte utolsó impulzusait szőrös lába felé. Szétroncsolt testéből cérnavékony kukacok igyekeztek egy új világ felfedezésére.