2011. november 26., szombat

Mese a zöld hernyóról


Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy zöld hernyó egy nagy terebélyes fa ágai között. Egészen hétköznapi hernyó volt, két fekete szemmel, és sok-sok pár lábbal. Minden nap szorgalmasan rágta a nagy terebélyes fa leveleit. Igazán szorgalmas és öntudatos hernyó volt, naponta akar fel kiló lapit is berágott. Egy-egy pillanatra, mikor megállt pihenni, mert ugyebár az evés igen fárasztó tevékenység tud lenni, az alant sürgölődő hangyákat figyelte. Volt ugyanis egy nagy hangyaboly a fa tövében, ahol levélvágó hangyák éltek. Igaz, hogy ők is naponta több mint két kiló levelet behordtak, de nagy volt a fa, mindenkinek jutott a zöld eledelből.
Egy nap, amint épp szünetet tartott, észrevette, hogy egy kicsi hangya nagyon küszködik egy jókora levéldarabbal, és épp, hogy le nem pottyan. A hernyócska megsajnálta a hangyát, és segítségére sietett. Felrakták a határa a lapi darabot, és úgy vitték le a bolyba. Lent a hangyák, akik eddig lélegzetvisszafojtva figyelték a történteket, nagy éljenzéssel fogadták a hernyót. Köszönöm, barátaim.- mondta a hernyó, -igazán szívesen segítek. Ha még szükségetek lesz rám, csak szóljatok bátran.
Következő nap már hívták is a zöld segítséget két nagyobb levéldarab elszállításához, és a hernyó szívesen állt rendelkezésükre. Főleg, mert minden újabb szállítmány után a hangyák alig hagyták abba a hálálkodást, és minden alkalommal elmondták, hogy a hernyó segítsége nélkül nem is tudnának felkészülni a hosszú télre. Ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban hívtak a hernyót. Egyszer csak arra eszmélt a hernyó, hogy egész napját a hangyákkal tölti. Lefogyott, szemei alatt nagy sötét karikák ültek ki. Háta sajgott, lábai fájtak, de a hangyák nem hagyták. Ha pihenőt kért, a hangyák rögtön sápítozni kezdtek, hogy jaj, pedig meg mennyi levél kellene télire, és azt ők magukra nem tudják behordani. A hernyócska fújt egy nagyot, és folytatta munkáját. 
Egyik reggel, amint kibujt vackából, lenézett, és látta, hogy a hangyák vidám kacagással firegnek-forognak. Megropogtatta derekát, és már el is indult volna, de valahogy nem ment a felkelés. Húzta a vacka, a jó puha szálakból font ágyikója. Úgy döntött, marad még egy percig, de ekkor eszébe jutott a hangyák mélabús ábrázata amint a tél éhínséges borzalmait ecsetelték neki. Ismét kidugta a fejét, de senki sem vette észre. Amint elnézte a nagy jövés-menést, felsejlett benne a gondolat, hogy ezek a hangyák már sok-sok telet vészeltek át, és mind az ő segítsége nélkül. Meghúzta a vállát. -Lesz*rom!- gondolta, és begubózott. Aznap a hangyák hiába vártak, hogy jöjjön. Utána küldték egyik társukat, de az is sikertelenül járt. Amint meghozta a hírt, hogy a hernyó begubózott, eleinte nagy ijedtség terjedt el a bolyban, majd az egyik hangosan felszólalt. - Hagyjátok. Hisz ez csak egy buta hernyó volt. Ki tudja, meg örvendhetünk, hogy nem falta fel az egész készletünk. A többiek sűrű fejbólogatással adtak neki igazat, és ki-ki ment dolgára.
A gubó csendjében nagy változásokon ment át a hernyó. Teste apró összetevőire esett szét, és rendeződött újra. Egy hét múlva gyönyörű tarka lepke hagyta el a gubót, és repült a kék ég felé.

1 megjegyzés:

tunde írta...

kedves Imola,
egy ideje olvasom irasaidat, es meg kell mondanom, fantasztikusak. batoritanalak, hogy mindenkeppen epitsed ezt magadban es hagyd kijonni magadbol, akar igy, ilyenformaban. szep, gazdag lelkedet es masok szivet orvendezteted vele.
tunde